Part five

Mia szemszöge

Reggel heves vitára keltem, ami lentről jött. Felkaptam egy meleg pulcsit, hisz takaró nélkül hűvös volt bent egy szál pizsamában, majd halkan kinyitottam az ajtót, és ki lépkedtem a szobából. Egyenesen a lépcsőre ültem, ahol a korlátról leláttam a nappaliig, ahol a srác vitázott valakivel. Nem tudom ki volt az, nem láttam az arcát. Mivel hátulról láttam, ezért annyit megtudtam állapítani, hogy az illető egy úr. Magas volt, szőke hajjal. Angolul vitatkoztak. Akcentusa, és hangja rém ismerős volt. Aztán pár perc után a számhoz kaptam.

-   Albert? – kérdeztem. Igazából ezt magamnak szántam, de sajnos mindketten meghallották, és rám néztek. Majd beigazolódott az, amit gondoltam. Ő volt az. De mit keres itt?

-   Mia, te ismered, ezt a srácot? – nézett rám idegesen Neymar, míg a szőke srác, csak egy félénk mosolyt villantott felém.

-   Igen, de… – toltam a fülem mögé a hajam – Ibizán ismertem meg, és nem tudom, hogy kerül ide.

-       -  Elmondtad neki a címemet? – vonta fel az egyik szemöldökét.

-   Nem, dehogy. – keltem fel a lépcsőről, majd oda mentem hozzájuk. Neymarra csúnyán néztem, majd megragadtam Albert kezét és átrángattam egy másik szobába.

-       Mit keresel itt? – fontam össze a karjaim, a válaszra várva.

-    Nem válaszoltál, nem vetted fel, és ki kerestem a neten Neymar címét, mert tudtam, hogy együtt vagytok.

-    De cuki vagy! Idáig eljöttél értem? – mosolyogtam.

-   Igen, de látom feleslegesen. Te együtt vagy vele. – hajtotta le a fejét. Ott abban a pillanatban átöleltem volna, de Neymar az ajtóból figyelt minket szúrós szemekkel. Szóval ölelés helyett, csak egy röpke mosoly futott végig rajtam, majd vállat vontam.

-    Én….- néztem Neymarra bizonytalanul, majd nagy levegőt vettem - …én Neymart nagyon szeretem, téged meg alig ismerlek, plusz annyi széplány van még. - simítottam végig a karját, majd az ajtóban álló srácra néztem és bólintottam, jelezve, hogy én befejeztem a beszélgetést, majd felmentem a szobába. Elkészítettem a sminkemet, majd kedvenc melegpólómat, és hozzá egy cica naci. A hajamat kivasaltam, végül felkaptam az UGG cipőmet, és lerohantam a lépcsőn. Neymar ott állt vérvörös fejjel.

-   Mia azért kérlek vigyázz már jobban, mert te most velem jársz, nem a világ minden srácával. És most is, hova készülsz? – nézett végig rajtam.

-   Egy, nem vagy a pasim, kettő, nem járok a világ összes pasijával, hisz tudod, csúnya vagyok, és három, közöd? – vontam fel fél szemöldököm, majd felvettem a kabátot és elmentem.

 Az utcákat jártam, hisz mindegy, hol vagyok, csak ne kelljen ezzel az idiótával kettesben lennem.  Nem tudtam miért, de a sírógörcs kerülgetett, ezért le kellett ülnöm valahova. Az egyik környéki ház bejárata előtt foglaltam helyett, és arcomat a kezembe temettem.

-    -    Mia? – szólalt meg hátam mögül egy ismerős hang.

-  Dominic? – fordultam meg a fejemmel, de nem kellet sokáig, mert leült mellém az aszfaltra.

-       -  Mi a baj Mia? Összevesztél a focistáddal? – kérdezte.

-  Öhm nem, – töröltem meg szemeimet – csak eltévedtem, és nincs nálam telefon, ezért indultak meg bennem az érzelmek. – hazudtam.

-  Oh, én sem ismerem az utcát, mert egy haveromnál vagyok, csak ki jöttem cigizni, és akkor láttalak meg. Szóljak neki, hogy segítsen haza kísérni?

-   Nem kell. – mosolyodtam el, mert tudtam, hogy magamtól is haza találok. – Inkább gyere velem, hátha megtaláljuk együtt.

-   Mia, tudod, hogy mindennél jobban szeretnék veled lenni, de most egy barátomnál vagyok, és nem hiszem, hogy örülne neki, ha le lépnék. – túrt bele a hajába, de én meg mindennél jobban szerettem volna, most egy barát társaságában lenni, így hát közelebb húzódtam, hogy bevethessem kölyökkutya arcomat, de véletlenül hozzá ért a kezem az övéhez, és látszólag ez is hatott. – De azért egy próbát megér. – kacsintott majd kezével jelezte, hogy várjak itt, és visszament. Tíz perc után vissza is tért. – -Azt mondta, hogy nyugodtan fedezzem fel a terepet. – tárta szét a karjait, majd elém állt, és kezét felém nyújtotta, majd megfogtam, ő pedig felhúzott, és elindultunk.

Séta közben éreztem, ahogy karja, átfonódik a derekamon, és közelebb húz magához. Nem szóltam neki. Talán az is benne volt hallhatásomban, hogy élveztem, hogy valaki odabújik hozzám, hogy valaki tényleg a közelségemet akarja. Jó érzés volt. Körülbelül már háromszor mentünk el Neymar háza előtt, de nem szóltam, mert jó volt vele lenni. Egy idő után meguntuk a sétát, és egy padon foglaltunk helyett. Ő lábait a földre helyezte, én pedig Domi ölébe tettem őket. A srác végig simította rajta többször is kezeit, végül a combomhoz ért. Nekem a combom érzékeny pont, ezért ösztönösen nevetni kezdtem.

-   Mi az? – kérdezte ő is nevetve.

-  Ott nagyon csikis vagyok. – röhögtem tovább.

-   De nem is csikiztelek, hanem simogattalak.

-   De attól még csikis volt. – mosolyogtam, közben egyfolytában egymás tekintetét fürkésztük.

A srác közeledett hozzám, de én ott abban a pillanatban megbontottam a szemkontaktust, jelezve, hogy nem szeretném azt a csókot tőle. Vagyis még is, de nem szabad. Bárhol lehet egy lesifotós, vagy nem tudom. Az arcán láttam a szomorúságot, de én ez ellen sajnos nem tudtam mit tenni, mert jó lehet, hogy ott van Neymar, de a Dominic a barátom, amit szintén nem akartam tönkre tenni.

Pár perc néma csönd után, felkeltem. Domi elé álltam és két kezem elé helyeztem, jelezve, hogy felszeretném segíteni, hogy induljunk. Megragadta karjaimat, majd könnyen felhúztam, mivel ő is belesegített.

-  Induljunk vissza. Majd a haverod segít haza vezetni. – nevettem.

-  Szerintem is. Úgy könnyebb lesz. – mosolyodott el, majd visszaindultunk a ház elé. Tudom, hogy egyedül is vissza találtam volna, de akkor rá jönne, hogy hazudtam. Most nem halok bele, hogy ha egy haverja haza kísér.

Mikor oda értünk, Dominic bekopogott. Vártunk, hogy a haverja kinyissa az ajtót, de mivel nem tette a srác felhívta, majd miután letette, Domi benyitott.

-     -   Itt várj. – mondta a srác, majd öt perccel később, egy magas srác jött ki. Arcát még nem láttam, mert ahogy ki lépett az ajtón megfordult és be is csukta. Túl gyorsan fordult meg, ezért nem, láttam, hogy hogy néz ki a srác.

Mikor végre megfordult, azt hittem, rögtön elájulok. Dominic haverja nem más volt, mint Dave, az exem.

-   Nocsak, nocsak. – mért végig alaposan. – Kit látnak szemeim. – nevetett.

-   Ó, te jó ég! – döbbentem meg, majd vettem egy 180° szöget, és mély levegőt vettem, majd vissza fordultam. – Te honnan ismered Dominicot? – kérdeztem.

-    Másik haverom házi buliján jóban lettünk, miért? – fonta össze a karjait, arcán kaján vigyor volt látható.

-   Csak kérdeztem. – néztem le cipőm orrára.

-    Na, haza vezethetlek? – tárta szét a karjait.

-   Inkább gyalog megyek. – mondtam, majd elindultam, de megragadta a karomat.

-   Most komolyan? Nem, azért szakítottunk, mert összevesztünk, vagy valamelyikünk megcsalta a másikat. Nem kéne haragudnunk egymásra. Hagy vezesselek haza. – kérlelt, én meg beadtam a derekamat, hisz végül is igaza volt.

Elmondtam a címet, majd elindultunk, de ő félre vezetett. Onnan tudtam, mert elhaladtunk a ház mellett. Kérdőn néztem a srácra. Elmondtam a címet, tudhatta volna, hogy felismerem, de Dave kölyökkutya szemekkel nézett rám.

-   Nyugi. Mutatok valamit, utána visszakísérlek. Eskü. – tette a mellkasára a kezét, én meg bólintottam egyet. Csak nem lesz belőle semmi baj.

Egy elhagyatott házhoz vezetett. Nem volt ott senki. Becsukta az ajtót. Megijedtem, amit a srác is észrevett.

-  Aggodalomra semmi ok. – nyugtatott. – Nem emlékszel erre a házra Mia? Minden hétvégén itt találkoztunk, amikor már együtt voltunk. – mosolygott, de én még mindig meg voltam ijedve.

-  De emlékszem. – ráztam meg a fejem, mintha képbe jöttem volna. Hirtelen minden régi emlék felpezsdült bennem. David hirtelen megfogta két kezével a két vállamat, mire az cipőmről egyenesen rá néztem. Ő mosolygott. Én is mosolyogtam. Majd hirtelen át ölelt.

-   Hiányzol. – mondta, majd elengedett a szoros ölelésből. Megint elvesztünk egymás tekintetében, majd egyik percről a másikba, az ajka az enyémre tapadt, és nyelve is be hatolt a számba. Csókja édes volt, mint a méz. Nehéz volt be ismerni, de nekem is hiányzott.

-   Nekem is. – súgtam bele a csókba.

Dave felemelt, és a falnak támasztott. Heves csókviharunkat a telefonom csörgése zavarta meg. A srác visszahelyezett a talajra. A kijelzőn Neymar neve villogott. Bele sem tudtam szólni a telefonba, egyből letmádott.

-   Ja, még hogy nem vagy ribanc, közben láttalak két fiúval is elsétálni a ház előtt. – ordítozott.

-  Neked is, szia. – forgattam a szemem. Láttam, hogy David valami olyasmit tátog, hogy „Minden rendben?”, de én csak bólintottam.

-  Gyere vissza! – parancsolta.

-  Jó, mindjárt ott vagyok. – adtam be a derekam, majd kinyomtam a készüléket.

-        - Haza kell mennem, bocsi. – vontam meg a vállam.

-   Jó, haza kísérlek. – mondta, majd egy utolsó csókot lehelt ajkaimra.

Elindultunk a ház felé. Az út csendes volt. Mikor megérkeztünk, valami ’szia’ féleséget motyogtunk egymásnak, majd bementem a házba.

Alsy szemszöge

Este végre egyedül tudtam aludni a szobámban, mivel már nagyjából megszoktam a környezetet. Elalvás előtt, még elolvastam a könyvem utolsó fejezetét, és végül nyugovóra tértem, a pihepuha ágyikóban.

Reggel arra ébredtem, hogy valami (vagy valaki) birizgálja a hajamat.

-         Ébresztő. – suttogta a fülembe egy ismerős hang.

-         Mario? – kérdeztem kómásan, majd lassanként kinyíltak a szemeim is.

-         Alsy, olyan gyönyörű vagy. – mosolygott.

-         Így? Hulla fáradtan, karikás szemekkel? – takartam el az arcom, mire a srác próbálta elvenni onnan a fejemre tapadt testrészemet.

-         Rosszul esett, hogy ma nem aludtál velem, és nem bújhattam hozzád. – hajtotta le a fejét.

-         Mario… – ráztam a fejem, majd átfordultam a hasamra, és a párnába temettem az arcom.

-         Alsy…  rázta meg ő is a fejét mosolyogva, majd ki emelt az ágyból. A fenekem volt a fejénél, és a felső testem meg a hátánál. Úgy kapott fel, mint valami zsákot.

-         Eressz el! – ütögettem a hátát, majd visszahelyezett a talajra. Mélyen a szemeimet nézte, és kezdtem érezni, ahogy elveszik bennük, majd hirtelen átkarol. Közelebb húzódik hozzám. Feje megint csókra hajol, de én elhúzódok.

-         Tegnap csak játszadoztam. Mondom, nem érzek irántad semmit. – fordítottam hátat neki. Nem válaszolt, és hallottam, ahogy kiviharzik a szobából és becsukja az ajtót. Nem állt szándékomban megbántani. Ki mentem én is a szobából, hogy megkeressem a srácot. Lent ült a nappaliban, szótlanul. Leültem mellé, majd rá néztem. – Sajnálom.

-         Figyelj, Alsy én elkezdtem érezni irántad valamit. – ismerte be. Nem tudtam erre mit reagáljak. A fejemet a vállára hajtottam.

-         Bizonyítsd be! – szólaltam meg végül. – Felöltözök, addig találd ki, hogy hogyan tudod nekem bebizonyítani. – mondtam, majd felmentem átöltözni. Kényelmes ruhadarabokat dobtam magamra, majd végig hallgattam pár számot, hogy a srác azért mégis feltudjon készülni. Mikor már végig hallgattam mind a kétszáz számomat lementem.

A kávézóasztal teli volt nasival és üdítőkkel, meg DVDkel. A kanapén egy hatalmas pokróc hevert, és a konyhából forró csoki illat száguldozott.

-         Válassz filmet! – jelent meg végre a srác is, két bögrével a kezében

-         Te aztán tudod, hogy mit szeretek. – döbbentem le. Más srácok, mindig elvisznek ilyen pikáns éttermekbe, meg bálokra, de én az a típus vagyok, akinek a közös filmnézés, nasizás és a csillagnézés az igazi romantikázás. – Honnan tudtad? – fontam össze a karjaimat.

-         Látszik rajtad, hogy nem a csiricsáré dolgokat szereted. – mondta miközben letette a forró csokikat az asztalra. Egy ideig egymást figyeltük, és kínos csönd volt.

-         Ezt a filmet szeretném. – törtem meg a csendet, és megfogtam a Horrorra akadva 4et. Imádom a horrort és a vígjátékot, plusz Ashley Tisdale a példaképem.

-         Rendben. – mosolygott, majd ki kapta a kezemből és berakta a filmet.

Film közben, közösen betakaróztunk a pokrócba, és chipset ettünk. Lassanként a forró csokoládénkat is elkortyolgattuk, majd a melegre, jól esett a hideg üdítő. Egy idő után belemélyedtem a filmbe, és minden baromságon röhögtem, aztán hirtelen a fejemen landolt egy popcorn darab.

-         Hé! Miért dobtál meg? – kérdeztem, és úgy tettem, mintha fel lettem volna háborodva.

Választ nem várva visszadobtam, és így kezdődött el a kaja csatánk. Röpködtek össze vissza a popcorn darabok. Aztán egyre közelebb mentünk egymáshoz, és abba hagytuk a viszályt. Folytattuk a filmet. Összebújva néztük tovább. A fejemet a vállára hajtottam, ő pedig kezével a combomat simogatta. Kezdtem meg kedvelni jobban a srácot.

Mikor vége lett a filmnek, összepakoltunk, és összeszedtük az eldobált ételt. Miután a pakolással is végeztünk, kidőltünk a kanapéra. Az óra már tizenkettőt mutatott.

-         Éhes vagyok. – jelentettem ki.

-         A sok chips meg popcorn nem volt elég? – nevetett a srác.

-         Jó, de az nem normális kaja. – fontam össze a karjaimat, durcisan.

-         De nincs készétel. – húzta el a száját Mario.

-         Akkor csináljunk. – pattantam fel a kanapéról, a srác meg utánam jött. Körül néztünk a hűtőben, meg a spájzban.   Tudunk spagettit csinálni! – mutattam fel egy zacskó tésztát

-          Jó az jó lesz. – nevetett a srác, majd feltette a vizet, amibe beleöntöttem a tésztát.

Miközben csináltam a húst, a derekamon éreztem Mario kezét. Átkarolt. Odafordultam hozzá, és rá mosolyogtam. Ő felkapott, és a pultra helyezett. Láttam, hogy megakart csókolni, de valamiért mégsem tette, így lehajoltam hozzá, és kezdeményeztem. Éreztem, ahogy nyelve az enyémmel találkozik.

-         Nem ég meg a kaja? – súgta bele a csókba, mire én elmosolyodtam.

-         Kikapcsolom. – mondtam, és felkeltem, hogy lekapcsoljam a sütőt, majd vissza ültem a pultra, és folytattuk.

A srác felkapott, és egyenesen a kanapéhoz vitt. Le fektetett, ő pedig felém feküdt, és ott folytattuk a csókolózást. Mario a nyakamhoz tért, és édes puszikat hagyott rajta. Majd lekerültek a ruhadarabok is lassacskán. És megtörtént.  Három óra körül fejeztük be. Magamra kaptam egy bugyit és Mario egyik ingjét, a srác meg egy boxert kapott magára. Miközben az ingjét gomboltam be magamon, átkarolt hátulról, és egy édes puszit adott az arcomra.

-         Még mindig éhes vagy? – kérdezte.

-         Igen, eléggé. – válaszoltam. – De már nincs kedvem befejezni a főzőcskézést.

-         Akkor rendeljünk pizzát. – ajánlotta, és ajánlatát elfogadtam. Miután befejezte a telefonálást, félénken nézett rám.

-         Mi a baj? – nyomtam egy puszit a vállára.

-         Nem bánod, hogy, megtörtént? Azt mondtad, csak azzal fekszel le, aki iránt érzel valamit, és azt mondtad, értem nem érzel semmit.

-         Éreztem valamit irántad valamit, már akkor is, de az csak vonzalom volt, viszont ezen a mai napon, nem csak azt éreztem.

-         És ez csak a mai nap van így? – karolt át.

-         Ez csak is tőled függ. – mosolyogtam kajánul, majd megcsókoltam, és elmentem lefürödni. Nem titkolom, boldog voltam. És talán tényleg többet érzek Mario iránt, mint amit eddig hittem…