Part thirteen

Mia szemszöge

Mikor haza értünk Domival, az ágyra dőlve összebújtunk, és egymás karjaiban aludtunk el. Reggel a kapucsengőre ébredtünk fel.

-        Felveszed? – kérdezte álmosan a srác, mire bólogattam, és nagyot ásítva siettem a telefonhoz.

-        Haló? – szóltam bele, mire egy ismerős hangra figyeltem fel. Dave volt az.

-        Mia? Te mit keresel, reggel hétkor Dominál? – faggatott, hangjában az idegességet vettem észre.

-        Miért érdekel? – fontam össze a karjaimat megszokásból.

-        Mert mindig más sráccal vagy. Ez már kicsit ribancos. – kezdett el röhögni.

-        Mi az? Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem, már én is nevetve.

-        Őszintén? Igen. – felelte, komolyan.

-        Hát sajnálom. – mondtam, majd letettem a kapu telefont.

Mikor végeztem, mély levegőt vettem, és visszasétáltam Domihoz. Leakartam feküdni az ágyra, de a srác megragadta a karom, és míg álltam úgy húzott magára, és megcsókolt.

-        Ki volt az? – súgta bele a csókba.

-        Csak egy eltévedt szerencsétlen. – hazudtam, majd tovább folytattuk.

Délután előkaptam a laptopomat, és az interneten böngésztem. Sok érdekes dolgot találtam, és mikor már nem volt más, rá mentem Berta honlapjára. Hiba volt. Az oldal teli volt rólam és Neyről szóló cikkekkel. Hogy én mennyire csalom Neymart, meg hogy ő már alig bírja, és mindenki várja, hogy dobjon, és legalább ötven ember a halálomat is kívánja közülük. Ideges lettem, így lecsuktam a laptop tetejét, a kezembe temetem az arcom a dühtől. Közben Dominik lépett be vígan, de amint meglátta, hogy valami nincs rendben.

-        Mi a baj Mia baba? – simította meg a hátamat a srác.

-        Beszélnem kell Neymarral! – néztem rá, de láttam a tekintetén, hogy nem tartja jó ötletnek.

-        Elvigyelek? – kérdezte, mert tudta, hogy bármit is mond, nem tarthat vissza.

-        Nem, ezt egyedül kell elintéznem. – néztem rá bíztatóan, majd elindultam felöltözni, és felültem egy buszra.

Kicsit hosszú volt az út, de nem baj. Szerettem volna tisztázni mindent a sráccal, és rá beszélni, hogy egyezzem bele abba, hogy már nem kell egy párt alakítanunk. Mikor odaértem, mély levegőt vettem és kopogtatni kezdtem az ajtón. Neymar félmeztelenül, könnyes szemmel nyitott ajtót.

-        Mit keresel itt? – szipogta, mire teljesen ledöbbentem.

-        Mi a baj Ney? – kérdeztem, majd bementem a házba és lepakoltam, ő meg a fotelre dőlt.

-        Az, hogy szeretlek. – felelte, majd megtörölte a szemeit, én meg leültem mellé.

-        Szóval tényleg komolyan gondoltad, amit mondtál. – töprengtem.

-        Halálosan komolyan. – mondta, majd elém állt, és letérdelt. – Davi után téged a legjobban. – fogta meg a kezem, mire felálltam, és ő is.

-        Mi van Lolával? – kérdeztem, mire odaadta a telefonját és megmutatta az üzengetését Lolával, és akkor már minden világos volt. Elmondta neki, hogy ő engem szeret, és hogy soha többé nem szeretné látni. Röviden ennyi. Visszaadtam a telefonját és átöleltem. – De, nem jöhetek vissza, mert most együtt vagyok valakivel. – mondtam, mire közelebb lépett hozzám és átkarolt. Közelebb húzott magához.

-        És ő szeret ennyire? Ő csókol olyan érzelmesen, mint én? Vele már szeretkeztél? – érdeklődött folyamatosan, de nekem ez kezdett kínos lenni.

-        Nagyon szeret, és igen ő is csókol ilyen érzelmesen, de még nem feküdtem le vele. – feleltem.

-        És ha te ennyire szereted, most miért itt vagy velem? – folytatta, majd szája hirtelen az enyémre tapadt, és nyelvei behatolást kért, amit megadtam, de utána rájöttem hiba volt, ezért gyorsan elhúztam a fejem.

-        Neymar kérlek! – kezdtem. – Csak egyezz bele, és soha többet nem találkozunk! – kérleltem, de ő a fejét rázta.

-        Kérlek, próbáljuk meg újra! – könyörögött, és éreztem, ahogy torkomban megjelenik a gombóc, és a sírógörcs kerülgetett.

-        Nem lehet! – szipogtam, majd elindultam visszafelé. Hívtam magamnak egy taxit, mert fáradt voltam tömeg közlekedni. Hiába utaztam. Sikertelen volt az egész.

Mikor visszaértem, Domi épp Davvel videojátékozott. Kérdőn néztem rájuk, és ők is rám. Biztos látszódott rajtam, hogy sírtam, és most is szívesen tettem volna, de inkább berohantam a szobámba, viszont Dominic utánam futott. Leült mellém az ágyra és átkarolt.

-        Nem sikerült? – kérdezte együtt érzően mire megráztam a fejem.

-        Nem. – suttogtam, mivel nem volt erőm normálhangon beszélni.

-        Akkor mi lesz? – hajtotta le a fejét. Nem akartam neki elmondani, hogy minden vágyam visszamenni hozzá, nem akartam, hogy fájjon neki, de én még mindig őrülten szeretem ezt a focistát.

-        Nem tudom. – feleltem, és a vállára hajtottam a fejem. A nyugalmat Dave zavarta meg.

-        Bocsi, hogy így berontok haver, de szól a kapucsöngő. – rontott be az ajtón a srác.

-        Mi nem is hallottuk. – válaszolta Domi.

-        Pedig csöngött. – folytatta a srác, mire Dominic felállt.

-        Oké, megnézem. – mondta, majd elindult a kapucsöngő felé, Dave meg leült mellém.

-        Szia, Miácska! – röhögött.

-        Mi bajod van? – néztem rá dühösen, ő meg felemelte a két karját.

-        Nyugi cica! – karolt át, mire ledobtam a vállamról az ott pihentetett testrészét. – Csak nem értem utánam, hogy járhatsz egy ilyen idiótával. – nevetett.

-        Nem a haverod? – vontam fel a fél szemöldökömet.

-        De, az, csak egy idióta. – röhögött továbbra is.

-        Miért zavar ez téged ennyire? Te szakítottál velem. – röhögtem kínomban.

-        De nemrég, még év elején, mikor találkoztunk, elmondtam, hogy hiányzol, és azóta nem láttalak.

-        Hát épp ez az. Nem kerestél, és most már tényleg leakadhatnál rólam. – löktem el magamtól, majd kifutottam Domihoz, aki még mindig a kapucsöngőhöz beszélt. – Ki az? – kérdeztem halkan, mire lecsapta a készüléket.

-        Valami elmebeteg ember keres téged, és azt pofázta nekem, hogy te az övé vagy, és hogy szálljak le én is meg Neymar is rólad. – hadarta, mire megforgattam a szemeim. Marcelo.

-        Marcelo az. – sóhajtottam, majd leültem a fotelra és gondolkoztam, hogy hogy kerülhetnék el mindenkit. Most már teljesen besokalltam. Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy márciusban elmegyek Alsyhoz

Lola szemszöge

Mindennap kerestem Neyt telefonon, de nem vette fel. Elmentem hozzá, és rám csapta az ajtót. Most már komolyan kezdett elegem lenni, hogy egy rohadt kiscsaj ennyire elvette az én drágám fejét.

Hirtelen csengettek az ajtón. James volt az. Egy csokorrózsa volt a kezében, és mikor kinyitottam átadta.

-        Boldog Valentin napot! – mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra.

-        Eltévesztetted a házszámot? – kérdeztem furcsállva a helyzetet.

-        Nem, hozzád jöttem. – felelte, mire megforgattam a szemeimet, és betessékeltem a srácot a házba, aki amint beértünk lesmárolt én meg ellöktem magamtól.

-        Ez most mi volt? – érdeklődtem.

-        Csak akarlak, most! – felelte, majd ledobta a virágokat a földre, és közelebb jött hozzám. Kezeit a csípőmre helyezte és ajkait a nyakamra tapasztotta. A hideg teljesen kirázott. Végig puszilgatta a nyakamat, majd mikor már az arcomnál volt abba hagyta és rám szegélyezte a tekintetét. – Hol van a hálószobád? – kérdezte. Tekintetében láttam a tűzet, meg az erőszakosságot, ami nem tetszett nekem.

-        Miért mondanám meg? – léptem hozzá még közelebb és kajánul vigyorogtam rá.

-        Hogy egy kicsit ellegyünk. – válaszolta, majd lecsúsztatta a vállamról a pólót, és ott is apró puszikat hagyott.

-        Azt akarod, hogy megmutassam a hálószobát? – súgtam a fülébe, mire hevesen bólogatott. Hát igen. Megint kizártam szerencsétlent, de ez úttal a virágot is utána dobtam.

Miután kihajítottam ezt az idiótát, megcsináltam a sminkemet, és elindultam megint Neymarhoz próbálkozni, és most viszek neki bonbont is. Nem lány, de neki is a csoki a gyengéje, főleg a drága bonbonok. Elindultam sétálva, hisz a friss levegő jót tesz, és ő sem lakik messze tőlem. Becsöngettem hozzá, és fáradtan nyitott ajtót.

-        Szia Ney! Hoztam neked csokit! – adtam át a bonbont, majd egy puszit nyomtam az arcára. – Boldog Valentin napot! – mondtam, mire elmosolyodott.

-        Te aztán tudod, mivel dobd fel a kedvem. – felelte, miközben szemei a finomságot bámulták.

-        Miért van rosszkedved? – léptem beljebb.

-        Tegnap itt volt Mia… - kezdte, de közbevágtam.

-        Ne is halljak többet róla! Elcseszi az életedet. Nincs rá szükséged! – fakadtam ki, mire óvatosan kilökött az ajtón.

-        Köszi, az édességet Lola! Legyen további szép napod! – mondta, majd rám csapta az ajtót. Eléggé letört voltam. Szomorúan mentem haza, és vártam a másnapot, mivel legalább akkor eljön az egyik legjobb barátnőm, akit a foci képzésen ismertem meg, Németországból.

Másnap reggel korán csöngettek. Álmosan keltem ki az ágyból, és futottam le a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, és a gyönyörű szép barátnőm szó szerint a nyakamba ugorott.

-        Lolaaa! – örvendezett, majd elengedett.

-        Szia Bridget! – üdvözöltem, majd betessékeltem.

-        Mi a baj? Olyan sápadt vagy. – vette észre.

-        Sehogy sem megy a békülés Neymarral. – ráztam meg a fejemet. – És neked mizu van Reussal? – terelmet a témát.

-        Hát próbált kibékülni velem, de én most nem akarok tőle semmit. – vonta meg a vállát. – Viszont ma buliznunk kell! – kezdte. – Ma nincsen Neymarnak edzése? – kérdezte.

-        De, de van. – feleltem.

-        Akkor, menjünk el az edzésükre, és alázzuk őket porig! – nevetett, majd elkezdett a bőröndjében turkálni, és elővette a focis edző cuccát.

-        Oké. – húztam szélesre a szám, majd mindketten átöltöztünk, és csomagoltunk vizet is, ha esetleg kifáradnánk.

-        Már csak az a kérdés, hogy hogy jutunk be. – töprengett.

-        Szólok Messinek. Vele is kavartunk, de már barátok vagyunk. - mosolyogtam, majd bepityegtem a számot…

Alsy szemszöge

Nem tudtam elhinni, hogy ez a szajha képes megzsarolni. Fogalmam sincs, hogy hogy űzzem el innen ezt a ribancot, de belefogok őrülni, ha ez továbbra is tartani fogja a kapcsolatot Marioval.

-        Én azt hiszem, hogy nekem ki kell mennem, levegőzni. – mondtam egy erőltetett mosoly mellett és kimentem az utcára. Elővettem a telefonom, és felhívtam az egyetlen barátnőmet, Bridgetet. Tárcsáztam a számot, majd kicsöngött.

-        Szia Als! – köszönt bele a telefonba a lány vidáman.

-        Szia Bridg. Áttudnál ugrani? Itt az a lány, akit utálok, és mindig szekált, és most itt van, és zsarol. – kezdtem, de elsírtam magam.

-        Nyugi, nyugi! Mindjárt ott vagyok. – mondtam, majd letette a telefont, és tíz perc múlva meg is jött. – Intézzük el azt a ribancot! – ölelt át, mire elmosolyodtam, megigazította a lány a sminkem és visszamentünk.

Mikor beléptünk, éppen beszélgettek, és úgy tűnt jól szórakoznak, míg Berta észre nem vette Bridgetet. Takarni kezdte az arcát. Egyből Bridgre pillantottam, aki visszanézett.

-        A lány Berta, nem? – kérdezte, mire bólintottam.

-        Ismered? – fontam össze a karjaimat.

-        Igen. Ő az unokatestvérem. – felelte. – De nyugi! Holnap Valentin napon elutazunk Barcelonába, így nem fog zaklatni, ott pedig lerendezem. – tette a vállamra a kezét.

-        Köszönöm! – öleltem át.

Másnap, Mario keltet, azzal, hogy ágyba hozta a reggelit, majd egy puszit nyomott az arcomra, és kiment. Volt a tálcán croassian, egy szál rózsa, és egy cetlit, amire az volt írva, hogy Boldog Valentin napot drágám! Elfogyasztottam a reggelim, majd nagyot nyújtózkodtam, és a Pikachus pizsamámban lefelé totyogtam a lépcsőn, ami teli volt virágszirmokkal, és mikor leértem, szólt a zene, házi készítésű koktél volt az asztalon. Romantikus zene szólt, Götze pedig épp főzőcskézett. A háta mögé settenkedtem, és átkaroltam a vállánál, majd egy puszit nyomtam a nyakára.

-        Mikor keltél, hogy mind ezt elintézd nekem? – kérdeztem, mire megfordult.

-        Fél ötkor. – felelte, majd megcsókolt.

-        Szeretlek. – mondtam.

-        Én is. – felelte, majd folytatta a főzést, én meg ledőltem a kanapéra, és csukott szemmel hallgattam az édes dallamokat.

Elszunyókáltam, és Mario délben keltett megint. Kinyújtózkodtam, és egyből a finom olasz étel illata csapta meg az orrom. Az asztal meg volt terítve.

-        Uh, mindjárt jövök enni, csak átöltözök, és kisminkelem magam, meg ilyenek. – kapkodtam.

-        Ne! – állított le. – Nekem így vagy gyönyörű. Hatalmas belebújós, pikachus pizsamában, smink nélkül, és ilyen fejes kapucnival. – mondta, mire elmosolyodtam, és ugráltam az asztalhoz. A kaja a kedvencem, ezért boldogan foglaltam helyett, és együtt megebédeltünk.

-        Na és? Még mi lesz a mai program? – érdeklődtem a tervei felől.

-        Az titok, de a lényeg, hogy öltözz ki csinosan, mert olyan helyre megyünk. – válaszolta, majd elkezdett pakolni, én meg felszaladtam készülődni. Felvettem egy elegáns ruhát, fekete harisnyával, és egy tornacsukával, ami úgy sem látszott, és ugye az kényelmes is.

-         

Mikor kész lettem, lesétáltam a lépcsőn, és láttam, hogy már Mario is kicsípte magát. Belém karolt, majd ki siettünk az ajtón, és az udvaron egy limuzin várt minket. Beszálltunk, és a jármű az Allianz Arénához vitt minket. Dante nyitotta ki nekünk az ajtót, ő is ki volt öltözve. Bementünk, és minden sötét volt, csak a gyertyák égtek, amik felvezettek minket VIP részlegre. Ott ráhelyezett az egyik asztalra és végigsimította a combomat, majd végig puszilta a nyakamat, és a számra tért rá. Elég jól elvoltunk estig, majd a Bayern csapata pincérnek öltözve megterített és finom vacsorát szolgált ki nekünk.

-        Mario, köszönöm ezt az egész napot! Minden gyönyörű volt és csodálatos, de én sokkal inkább szeretek úgy veled lenni, mint szoktunk. Nekem az a legromantikusabb, ha nem beöltözve, én az egyik pólódban vagy ingedben, meg egy bugyiban te meg boxerben ülsz, egymás karjában vagyunk és élvezzük a csendet, meg elhülyéskedünk és chipset zabálunk. – ismertem be. – Nem kellett volna így ki tenned magadért. – mondtam, mire elmosolyodott.

-        Mindennél jobban szeretlek. – felelte, majd felállt és elment. Addig Lahm szórakoztatott engem. Egy ideig azt hittem megbántottam a srácot, és utána akartam menni, de a többiek nem hagytak, és Götze is hamar visszajött, farmerben és pólóban, majd hozzám dobta a mezét, és egy hosszú pulcsiját. – Öltözz át, és ha kész vagy, gyere ki a pályára. – mosolygott, majd eltűnt. Teljesen egyedül maradtam. Levetkőztem, felvettem a pólót és a hosszúpulcsit, kibontottam a hajam és lemostam a sminkem, majd elindultam a pályára ahol a srác már várt. Volt nála chips és üdítő. Mosolyogva odafutottam hozzá és neki estem. Megcsókoltam és éreztem, ahogy elsírom magam. Letörölte a szememről a könnyet. – Hé hé hé! Miért sírsz? – nézett rám aggódva, mire megráztam a fejem.

-        Csak mert nagyon szeretlek. – válaszoltam és megcsókoltam. Egész éjszaka elvoltunk, majd csak éjfélkor mentünk haza.

Eltelt egy hónap, és Berta visszatért. Tök jóban lettek Marioval és nekem ezt kell mindennap látnom és nem szólhatok, mert nem akarom Götzét azzal terhelni, hogy miattam ment valaki diliházba. Bridhet ezerszer szólt a lánynak, de ő őt is megzsarolta. Ilyen ember nem létezik. Ilyen gonosz.

Nem volt kedvem mindennap látni, és megbíztam Marioban, ezért közben Alberttel meg Ryyal, akik a legjobb barátaim lettek, néha meg Bridggel shoppingoltam.

Part twelve

Mia szemszöge

Miután beszéltem azzal az Alsyval vagy kivel, ledőltem az ágyra pihenni. A telefonom pittyegésére keltem fel. James üzent. Az írta buli van Lolánál, méghozzá Neymar születésnapját ünneplik. Ott akartam lenni. Látni az arcukat, ahogy ledöbbenek, ahogy belépek a házba.

Elkészülődtem. Fekete tussal macskaszemet húztam magamnak, majd vörös rúzs kentem ajkaimra. Felvettem egy dögös koktél ruhát, hajamat pedig oldalra kibontva hagytam.

Taxival mentem a partira, bár kicsit megkésve. Ahogy odaértem, láttam, hogy az ajtó nyitva van. Beléptem az ajtón, mire Ney és Lola idegesen néztek rám, míg a többiek barátságos mosollyal fogadtattak, kivéve Marcelot. Rajta inkább egy kaján vigyor látszott. Felém közeledett.

-        Lola és Neymar, amíg nem voltál itt egymás ajkát falták. – kezdte a gúnyos mosollyal az arcán.

-        Na és? – vontam fel a fél szemöldökömet.

-        Látom rajtad, hogy majd megőrülsz, hogy féltékennyé tedd. – mondta.

-        Nem. – feleltem az ajkamat harapva, hisz igen. Minden áron féltékennyé akartam tenni Neyt, csak nem Marceloval, aki épp előkapta a mobilját és megmutatta a képet, amin épp smárolnak. Abban a pillanatban azt éreztem, mintha egy óriás gombóc lenne a torkomban. – De igen, féltékennyé akarom tenni. – ismertem be, mire megfogta a kezem, egy sarokba húzott, én meg a falnak döntöttem. Az ajkaimra tapasztotta az övéit és nyelve már is behatolást kért, amit megadtam. Kezei a fenekemre tévedtek és egy óriásit belemarkolt, majd abba hagyta a csókot és a fülemhez hajolt.

-        Kezd el a nyakamat puszilgatni, mert pasid épp minket figyel, utána meg menjünk fel egy csendes szobába, zárkózzunk be, és még mielőtt ki akadnál, hogy nem fekszel le velem, nem is kell, elég, ha csak azt hiszik. – súgta a fülembe, majd tettem azt, amit mondott. Elkezdtem a nyakát csókolgatni, majd elindultunk és egy szobát kerestünk. Találtunk egyet, amibe bementünk. Szerencsére volt kulcs a zárban, így bezártam az ajtót.

-        És most hogyan tovább? – kérdeztem halkan.

-        Najó most nem tudom. – nevette el magát.

-        Én igen. – néztem le a cipőmhöz és egy perverz mosolyt villantottam, mire közelebb jött és körül belül tíz centire állt meg tőlem.

-        Na és mi az? – karolt át, mire rá néztem. Megcsókoltam, majd elkezdtem le venni a pólóját. – Azt akarod, hogy lefeküdjünk? – kérdezte nagyot nyelve, mire aprókat bólogattam. Egy aberrált mosoly jelent meg arcán. Átkarol és a ruhám cipzárjához nyúlt és lehúzta finoman, majd felemelt és az ágyra döntött. A nyakamat kezdte el puszilgatni, én meg a hajába túrtam. Hátranyúlt a melltartómhoz, és épp csatolta volna ki, mire dörömbölni kezdtek az ajtón. Gyorsan a ruhámhoz kaptam, majd felvettem, ő pedig az ajtóhoz igyekezett. Hirtelen Neymar tört be tomboló haraggal, és lekevert egyet Marcelonak, majd felém jött. Félelmemben a falnak dőltem és tekintetemet a földre szegeztem. A srác a karját a falnak támasztotta.

-        Mia nézz rám! – kérte, szinte már parancsolta. Óvatosan rá néztem. – Szeretlek. – mondta, mire elröhögtem magam kínomban.

-        Alig várom, hogy lejárjon a szerződés. – feleltem, és már a sírógörcs kerülgetett.

-        Sajnálom, hogy lefeküdtem Lolával, de majdnem te is megtetted Marceloval, aki tíz évvel idősebb nálad! – akadt ki.

-        Sajnálom, hogy már nem szeretlek. – mondtam ki a végszót, majd megpróbáltam kiszabadulni mellőle és elfutottam a buliról. Taxit hívtam és egyenesen Domihoz siettem, aki azóta az egy hónap óta, kapott egy saját lakást.

Kétségbeesve írtam be a kapukódot, majd szaladtam fel a harmadik emeletre. Megálltam a szobája előtt és bekopogtam. A srác egy alsó gatyában nyitott ajtót, és nem nagyon látszott rajta, hogy szégyenlős lenne. Beengedett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Elsírtam magam, ő pedig sajnálva pillantott végig rajtam.

-        Kérsz teát? – kérdezte miközben felkapott egy pólót meg egy gatyát.

-        Igen, köszi. – válaszoltam majd összegörnyedtem a fotelben. Pár perc múlva visszatért egy bögrével és leült mellém. Belekortyoltam a forró italba, majd a kávézóasztalra helyeztem. – Majdnem lefeküdtem egy olyan emberrel, akit utálok, csak azért, hogy féltékennyé tehessem. – néztem rá. Szemem tiszta könny volt.

-        Még szerencse, hogy nem történt meg. – felelte, majd átölelt. – Szerintem fürödj meg és feküdj le aludni! – engedett el az ölelésből, majd aprókat bólogattam és tettem, amit mondott. Vettem egy forró fürdőt, majd felvettem egy pizsamám, mivel egy ideje nála lakom, és itt van egy csomó cuccom.

Nem akartam egyedül aludni, így megkerestem Domi szobáját, ahol még éget a villany. Könyvet olvasott. Befeküdtem mellé, és odabújtam hozzá. Érezni akartam a közelségét, az illatát.

-        Itt akarsz aludni kicsi lány? – kérdezte nevető hangon.

-        Igen. – feleltem fáradtan, majd a vállára hajtottam a fejem.

-        Mia. – szólalt meg.

-        Hm? – kérdeztem álmosan.

-        Még mindig szereted Neymart? – érdeklődött.

-        Nem. – válaszoltam, majd lassan elaludtam.

Reggel Domi mellett keltem. Mosolyogva nézett rám, mire kinyújtózkodtam. Felültem az ágyon, és elindultam a ruhámért. Felöltöztem, majd a srác a szobám ajtaján kopogtatott.

-        Gyere be! – mondtam, majd bejött és a falnak döntött. Meg akart csókolni, de én elhajtottam a fejem.

-        Mi az Mia? – kérdezte, de hangja olyan furcsa volt. Olyan, mint Marceloé, amikor megfenyegetett.

-        Köztünk nem lesz semmi! – fakadtam ki, majd kiszaladtam a szobából. A földre rogytam. Miért ilyen paraszt minden fiú?

-        Sajnálom Mia, azt hittem te is akarod. – guggolt mellém.

-        Hát ezt nagyon rosszul hitted. – szipogtam dühösen.

-        Sajnálom. – felelte, majd átölelt.

-        Én is. – hajtottam le a fejem.

-        Te mit? – kérdezte furcsálkodva.

-        Hogy hazudtam. – válaszoltam.

-        De mégis miben? – érdeklődött, mire rá néztem.

-        Hogy azt mondtam, köztünk nem lehet semmi.

-        Miért? Lehet? – bízta el magát, mire meglöktem a vállát.

-        Talán. – válaszoltam.

-        Az a talán megtörténhet most is? – mosolygott rám, mire megcsókoltam.

-        Igen. – súgtam bele a csókba.

-        Már rég óta beléd vagyok zúgva. – ismerte be, mire rá bíztatóan rá néztem.

Felálltam, mire követte a példám. Átöleltem és mélyen a szemeibe néztem. Puha ajkaival lágy csókot lehelt ajkaimra.

-        Ma eljössz velem moziba? – kérdezte, mire bólogattam.

-        Elmegyek veled moziba. – nevettem.

Lola szemszöge

Eléggé szar érzés volt, hogy Neymar utána ment a kurvája és Marcelo után. A bulimon nem csak egy majdnem szex volt, hanem egy bunyó is. De marha jó. a bulimnak lőttek, hála ennek a potya vendégnek.

Mindenki haza ment, Ney meg teljesen dühösen elment egy kocsmába pár haverjával, én meg egyedül maradtam. Egyedül James maradt ott velem.

-        Te még mit keresel itt? – vontam kérdőre, mire felemelte mind két kezét.

-        Nyugi, csak segítek elpakolni. – mondta, mire leültem a kanapéra és a fejemet fogtam.

-        Mindent elcsesztem, ugye? Ney, már soha sem lesz az enyém. – feleltem, majd éreztem, ahogy pár könnycsepp ki csordul a szememből.

-        Annyi fiú van még az életben, Lola. Akik tényleg tisztelnek és szeretnek!

-        Na és hol? – nevettem el magam kínomban.

-        Itt melletted. – válaszolta, majd közel hajolt, hogy megcsókoljon, de én ellöktem magamtól.

-        Mit csinálsz? – akadtam ki.

-        Gondoltam, ha már ketten maradtunk, történhet valami izgi. – kacsintott.

-        Ja, látom, mennyire szeretsz és tisztelsz. – röhögtem, de ez már nem kínos, hanem normális nevetés volt.

-        Csak fel akartalak vidítani. – mosolygott. – Na, menjünk takarítani! – húzott magával, mire fáradtan vele tartottam.

Hamar össze takarítottunk, majd fáradtan a fotelba dőltünk. Fáradtan a fejemet vállára hajtottam, majd ő elkezdte simogatni a hátam.

-        Tényleg nem smárolunk? – kérdezte, mire megöklöztem a vállát.

-        Kussolj már! – nevettem.

-        Csak kérdeztem. – mondta, majd a fülem mögé seperte a hajam. – Pedig jó pillanat lenne. – nézett mélyen a szemembe, és várta, hogy én kezdeményezzek. Megtettem, hisz Neymar úgy is Miát szereti. Csók közben nyelveink találkoztak, és végig simultak egymáson. – Hűha, ez mi volt? – érdeklődött, közben tudta, hogy miért tettem.

-        Ne tagadd, hogy élvezted! – nevettem, mire közelebb hajolt hozzám.

-        De nagyon is élveztem. – súgta a fülembe. – És tudod, mit élveznék még? – kérdezte majd a keze a combomra tévedt, és azt simogatta végig.

-        Mit? – haraptam meg az ajkamat.

-        Ha érezhetném az ágyban is meztelenül a testedet. – vigyorgott rám perverzen.

-        Hát jó. – néztem a cipőmre mosolyogva. – Gyere utánam. – álltam fel és a bejárat felé vezettem, majd kinyitottam, kilöktem rajta és bezártam az ajtót. – Ezt elhitted! – kiáltottam ki, majd a szobámba mentem, és lefeküdtem aludni.

Alsy szemszöge

Fáradtan értem haza, táskámat az ajtó elé dobtam. Mario egy édes csókkal fogadott, és látta rajtam, hogy valami nincs rendben.

-        Mi a baj? – kérdezte, én meg fáradtan ledőltem a fotelre.

-        Az egyik osztálytársam elmegyógyintézetbe került. – feleltem, mire a lábam mellé ült.

-        Úristen, miért? – érdeklődött mire megráztam a fejem.

-        Hosszú. – válaszoltam.

-        Ma este héttől meccsem lesz a Dortmund ellen. Nincs kedved kijönni, megnézni?

-        De van! – pattantam ki a fotelből. Mikor indulnánk? Már fél öt van. – kérdeztem, majd egy puszit nyomtam a vállára

-        Mindjárt, de várjunk. Te nem is szereted a focit! – nézett rám döbbenten, majd elmosolyodott.

-        De utálom, viszont imádom a srácokat, olyan nagy formák. – nevettem.

-        De hallod, Marcoval kérlek, ne állj szóba! – kérte komolyan.

-        Megpróbálom elkerülni. – feleltem, majd megcsókoltam és felmentem felvenni egy Bayernes mezt. – Indulhatunk? – kérdeztem, mire tátott szájjal nézett rám.

-        Hú, de szexi valaki. – mondta, majd összefogtam a hajam lófarokba.

-        Köszi! Elhívtam Bridgetet is, ha nem baj, hisz most békülőben vagyunk. – nevettem, mire megforgatta a szemeit.

-        Jó nem bánom. Vele ott találkozunk? – kérdezte, mire bólogattam.

-        Akkor menjünk, mert nekem még átkell öltöznöm. – közölte, majd elindultunk.

Mikor odaértünk, még nem volt ott Bridget, ezért Mario szólt, hogy én, Bridg vele vagyunk. Körülbelül tíz perc múlva meg is érkezett a lány. Gyönyörűbben, mint valaha. Egy-egy arc puszival köszöntünk egymásnak, majd bementünk az öltözőkhöz. Üdvözöltem a srácaimat, bár Lahm barátságosabban, mint kellene, mivel körülbelül szájon puszilt, de Götze ezen csak nevetett.

Elkezdődött a meccs. Nagyban szurkoltunk, bár elkezdtük unni is így visszamentünk az öltözőbe. Fél idő után miközben kerestem a mosdót, szembe ütköztem Marcoval. A pillanat kezdett kínos lenni.

-        Beszélhetünk? – kérdezte.

-        Nincs, miről beszéljünk. – fontam össze a karjaimat, mire behúzott a Dortmundosok öltözőjébe, ami üres volt.

-        Szeretlek, Alsy. – ismerte be.

-        Miért? Mit szeretsz bennem? – nevettem el magam kínomban.

-        Mindent. – lépett hozzám közelebb, majd megfogta az arcomat, hogy megcsókoljon, de elhúztam a fejem, így csak az arcomra tudott egy puszit nyomni.

-        Bridget imádott téged. Vele kell lenned. – mondtam, és éreztem, ahogy elsírom magam. Mielőtt még megtettem volna, kifutottam az öltözőbe, és szembe találtam magam Bridggel.

-        Baj van? – kérdezte.

-        Nem, dehogy. – nevettem el magam. – Beszélj Marcoval! – tanácsoltam, majd megkerestem Mariot.

Mikor találkoztam vele, átöleltem, és megcsókoltam, mire mindenki ’hú’-zni kezdett. Rengeteg ideig öleltem, míg fel nem tűnt neki, hogy valami baj van.

-        Mi a baj? – engedett el.

-        Marco. – feleltem, mire látszott, hogy teljesen dühbe gurul.

-        Mondtam, hogy ne menj a közelébe. – felelte, még higgadtan.

-        Nem is akartam. Csak találkoztam vele, és berángatott az öltözőbe, viszont nyugi, nem történt semmi. – közöltem vele az igazságot, majd átöleltem. – Szeretlek. – súgtam a fülébe, mire szorosabban kezdett ölelni.

-        Majd beszélek vele. – engedett el. – Viszont most mennem kell, folytatódik a meccs. – mondta majd elindultak a többiekkel.

Meccs után még Mario beszélt Marcoval, utána meg haza mentünk. Mivel már későn volt, lefeküdtünk aludni, másnap meg megint suli.

Reggel fáradtan keltem. Felöltöztem, bepakoltam a táskámba, fogat mostam, és indultam is. A nap szokás szerint unalmas volt, és mikor haza mentem Mario sem volt otthon. Halárra untam magam ezért felhívtam a tegnapi fiút, akivel egy csendes kávézóban találkoztunk.

-        Gondoltam, hogy felhívsz majd. – mondta nevetve.

-        Honnan? – néztem rá mosolyogva.

-        Tuti bejövök neked. – röhögött, mire a szemeim forgattam.

-        Csak is. – kacagtam.

-        Na, szóval mizu fülhallgató? – érdeklődött.

-        Semmi, unatkoztam, ezért hívtalak el. – mondtam.

-        Hát ez fájt. – tettetett műszomorúságot. – Na, és mit csinálunk? – csapta össze a tenyereit.

-        Gondoltam megismerhetnénk egymást. – nevettem.

-        Albert Walz vagyok, tizenkilenc éves és szingli. – kezdte mire elröhögtem magam.

-        Alese Fischer vagyok, tizennyolc éves és foglalt. – feleltem kacagva.

-        Csak hülyülök. – érintette meg a vállam.

Egésznap beszélgettünk és jól megismertük egymást. Hasonló személyiségek vagyunk, és megértjük egymást. Nagyon jóban lettünk, és körülbelül akkor értem haza, mint Mario. Talán kicsit előbb, viszont meglepett, amit láttam. Bertával jött haza(akin mellesleg paróka volt). Kérdőn néztem rájuk, de ők csak vigyorogtok rám, mint a tejbe tök. Meg akartam szólalni, de Götze beelőzött.

-        Alsy, ismered Brittanyt? – kérdezte, mire furcsálkodva néztem rá.

-        Hogy kit? – tártam szét a karjaimat, és még mindig nem értettem a szitut.

-        Brittanyt. – mutatott rá Bertára.

-        Szia! Brittany vagyok! – mutatkozott be, mintha még nem is ismernénk egymást, erőltetett kedvességgel.

-        Tényleg? – néztem rá Mariora erőltetett mosollyal. – És honnan ismered. Brittanyt? – nevettem el magam kínomban.

-        Együtt futottunk a parkban, és olyan hasonlóak vagytok belsőre, gondoltam megismerhetnéd. – kezdte. – És ő nem tudja, ki vagyok. – súgta oda nekem.

-        Király, csak hogy ez a lány Berta és az osztálytársam, akit mellesleg utálok. – válaszoltam, mire a lány elkezdett nevetni.

-        Biztos összetévesztesz vele. – röhögött. – Mario kérlek, hoznál nekem egy pohár vizet? – kérte, mire a srác bólogatott, és elment. – Tudom, hogy miért került intézetbe Ben. Miattad. És ha ezt nem akarod, hogy a drágalátos pasid megtudja, játssz velem. – kacsintott mire, visszajött Götze, és átadta a lánynak a pohár vizet.