Part fifteen

 Lola szemszöge

Másnap Bridget korán ment haza a húgával, Bertával, én meg otthon elgondolkoztam a dolgokon. Nekem már nem kell Neymar. Ha olyat akar kergetni, akit már nem, kaphat, vissza akkor tegye. Én ennek nem leszek részese.

Csöngettek. James volt az megint. Ez a srác nem tudja, hogy hol a határ? Kinyitottam az ajtót és beengedtem.

-        Mi az? – néztem rá unottan.

-        Semmi, csak hallottam mi történt tegnap, és tudom, hogy engem meg ki nem állhatsz, de engedd meg, hogy elvigyelek Madridba egy hónapra, hogy bebizonyítsam, hogy jó srác vagyok. – felelte, mire gondolkodni kezdtem. Jó lenne megint itt hagyni Neymart. Már látni se bírom, én meg kikapcsolódhatok.

-        Rendben. De ma indulunk! – mondtam, majd behívtam. – És most segíts összepakolni!

Alsy szemszöge

 

-        Ki ez, és miért van nála egy csokor virág? – nézett rám kérdőn a srác.

-        Mindannyian hibázhatunk, hát én megint hibáztam, mert dühös voltam. – ismertem be, majd Mario elvette Albert kezéből a virágokat és rádobta a srácra.

-        Most tűnj innen! – fakadt ki, mire szerencsétlen Albert elmenekült. Götze dühösen rám nézett. – Most már komolyan be kéne fejeznünk ezt. – vette le a hangerőt, majd átölelt. – Soha többet ne csaljuk meg egymást. – mondta, majd megcsókolt.

Egy hónap telt el azóta, hogy Marioval mindent megbeszéltünk. Azóta nagyon boldogak vagyunk. Úgy érzem ennél már nem is lehetne tökéletesebb az életünk.